A többi – kegyelem

2.900 Ft

A spirituális kísérésLouf, André(A névre kattintva további információk érhetők el a szerzőről.)Lapozzon bele!Ez a könyv arra az evangéliumi türelemre tanít, amely egyszerre tudatosítja saját felelősségünket, a másik ember szabadságát, és bízik Isten Lelkének teremtő és megújító erejében. „A kísérő segít a másik embernek, hogy – túl minden sebesülésen és ellenálláson – megszülessen önmaga számára, a saját valódi énje számára. A kísérő elkísér, vagyis a másik mellett halad, ugyanazon az úton. Figyelmeztet az akadályokra és segít őket elkerülni. Nem előzi meg a másikat, még csak nem is követi. Saját személyes útja általában nem is hasonlítható az övéhez. Minden út szigorúan egyedülálló.”

Leírás

Louf, André (1929–2010)

A belgiumi Louvainben született. 1951-ben lépett be az észak-franciaországi Mont des Cats trappista közösségébe, amelynek azután 1963-tól 1997-ig apátja volt. Visszavonulása után Dél-Franciaországban, Simiane–Collongue-ban, a bencés nővérek monostora mellett élt remeteségben. A nyugati monasztikus lelkiség egyik leghitelesebb képviselője. Az ókori szerzetesség, a középkori ciszterci hagyomány és a flamand misztika kiváló ismerője. Műveiben a szerzetesi tapasztalatot hozza közel és fordítja le a mai olvasó számára.

A Bencés Kiadónál megjelent könyvei:

Bennünk a Lélek imádkozik, 1994

Alázat és engedelmesség, 1995

Gyengeség és kegyelem, 2004, 2006

A többi – kegyelem. A spirituális kísérés, 2006, 2015

Uram, taníts meg minket imádkozni, 2008

A spirituális élet útján, 2012

Boldog gyengeség – Homíliák A, B, C év vasárnapjaira, 2023

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor gondozásában megjelent írása:

• Keresztút a Kolosszeumban, 2006.

Franciául megjelent művei:

Seigneur apprends-nous à prier, Bruxelles, Lumen vitae, 1972

La Voie cistercienne. À l’école de l’amour, Paris, Desclée de Brouwer, 1980

Seul l’amour suffirait – Commentaires d’Évangile, pour les années A, B, C, Paris, Desclée de Brouwer, 1982-84

Au gré de sa grâce – Propos sur la prière, Paris, Desclée de Brouwer, 1989

La Grâce peut davantage – L’accompagnement spirituel, Paris, Desclée de Brouwer, 1992

Heureuse Faiblesse – Commentaires d’Évangile, pour les années A, B, C, Paris, Desclée de Brouwer, 1996-98

À la grâce de Dieu – Entretiens avec Stéphane Delberghe, Namur, Fidélité, 2002

L’Humilité, Paris, Parole et Silence, 2002

Dieu intime, paroles de moines, Paris, Bayard, 2003

Chemin de Croix du Colisée, Namur, Fidélité, 2004

À l’école de la contemplation, Paris, Lethielleux, 2004

L’Œuvre de Dieu : un chemin de prière, Paris, Lethielleux, 2005

Initiation à la vie spirituelle, Paris, Parole et Silence, 2008

Saint Bruno et le charisme cartusien aujourd’hui, Paris, Parole et Silence, 2008

S’abandonner à l’amour. Méditations à Sainte Lioba, Paris, Salvator, 2017

Kapcsolódó termékek

Népszerű termékek

0
    0
    Kosár tartalma
    Még üres a kosarad!Vissza a webáruházba
      Szállítás kalkulátor