Megjelent a Pannonhalmi Szemle harmincharmadik évfolyamának 2025/1. ösvények és átjárók című száma.
A folyóirat részben új szerkesztőkkel és szerkesztőbizottsági tagokkal folytatja munkáját. Az új főszerkesztő Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója.
Az első szám tematikája hagyományosan az év központi pannonhalmi gondolatköréhez kapcsolódik, amely idén a kert. Számunk címe erre a helyre utal, s a szám egyes írásai a kerthez kapcsolódó teológiai, filozófiai és művészeti kérdésköröket járják körbe, de természetesen helyet adtunk létező kertekről szóló írásnak is.
A témát esszéisztikusan feldolgozó szövegek nyitják a számot: Radics Viktória személyes hangú írása, illetve Radnóti Sándor a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárában megrendezett „…paradisum platnavit / hortum plantavit…” című kiállítás megnyitóján elhangzott gondolatai. S itt kapott helyett Hortobágyi Cirill főapát úr Ferenc pápát búcsúztató rövid megemlékezése is.
A Tanulmányokat Gerhard Lohfink írása nyitja, amely természet és társadalom viszonyát Jézus alakjában a Márk evangélium egyik versében vizsgálja. Szerkesztőtársunk, Török Csaba tágabb kontextusban mutatja be Krisztus alakját a kert evangéliumi terében. Lucas Briola tanulmányának címe igen meglepő: a megjelenésének tizedik évfordulójához közeledő, mindmáig a legidézettebb Laudato si’: közös otthonunk gondozásáról című pápai enciklikáról teszi fel a kérdést, miszerint az voltaképpen egy „bencés enciklika” volna.
A biblikus-teológiai tanulmányokat Szilágyi Klára dán kerteket bemutató elemzése követi, a három megidézett hely fekete-fehér fotóillusztrációjával (az egyik részlete látható borítónkon is, ott már színesben). Visszatérő szerzőnk, Hannes Böhringer filozófiai esszéje szintén a kert metaforájával dolgozik. Végül Szajbély Mihály emlékezése saját múltjának kertjeibe hív barangolásra.
A Versek rovatunkban ezúttal két külföldi költő fordításait közöljük (Nick Laird, Rowan William), a magyar alkotók közül pedig ketten is felkérésünkre kifejezetten a témánkhoz írtak műveket (Szőcs Petra: A kert; Grecsó Krisztián: Rózsavers).
Grecsó Krisztián nemcsak költőként, hanem íróként is szerepel számunkban, hiszen legújabb regényéről lapunk egyik új szerkesztője, Kiss Noémi írt elemzést. A másik két elemző írás viszont magához a kert témájához kapcsolódik: az egy a megkerülhetetlen ferences hagyományról, a másik a motívum filmes feldolgozásáról szól.
A Figyelő rovatban ezúttal további, jórészt pannonhalmi kiállítások megnyitószövegei kapnak helyet, illetve itt is megjelenik a szám témája a Rend a lelke című magyar dokumentumfilm elemzésében.
A számot a Pannonhalmi Szemle új főszerkesztőjének tematikus Regula-meditációja, valamint a karácsony és a húsvét közötti apátsági és gimnáziumi eseményeket felidéző Napló zárja.
Megrendelhető: 9090 Pannonhalma, Várkerület 1. E-mail: [email protected]
