500 Ft
Schmal Dániel – Terdik Szilveszter (szerk.)
„Barokk-idő” kiadványunk az azonos című kiállítás alapján az időfogalom barokk kori változását követi nyomon a tárgyi emlékek (órák, óra-ábrázolások) bemutatásával, ezzel együtt pedig betekintést ad a vallási, filozófiai kontextus megváltozásába. A kiállítás középpontjába az órát állítottuk, így a korszak egyik leggazdagabb szimbóluma köré szerveződött a bemutatott anyag. A kronométer, amely a mechanika törvényeivel összhangban egyenletesen méri az idő múlását, prototípusa minden önmozgató gépezetnek, automatának. Az óra ugyanakkor nemcsak precízen működő gép, hanem – és innen ered szimbolikus gazdagsága – a számunkra adott idő múlására is figyelmeztet, így elszakíthatatlan kapcsolatban áll mindennapi időérzékelésünkkel, valamint (memento moriként) az elmúlás perspektívájával. Olyan szimbólumról van tehát szó, amely összetett vallási és morális jelentéseket mozgósít. A kiállítás – a mérés ideje mellett – külön figyelmet szentelt a mindennapi tapasztalás, a szenvedés és az eszkaton idejének.
⚠️ FIGYELEM! CSALÓK! ⚠️
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy ismeretlenek visszaéltek a Pannonhalmi Főapátság és szerzeteseink adataival, hogy egészségügyi termékeket reklámozzanak.
Biztonságban vagy: Ez a weboldal a Pannonhalmi Főapátság hivatalos oldala. Eredeti és biztonságos termékeinket kizárólag a hivatalos webshopunkban vásárolhatod meg.
Pannonhalmi Főapátság Webshop csapata