Kelemen Krizosztom Pannonhalmi Főapát emigrációs évei (1947-1950)

500 Ft

Somorjai Ádám OSB (szerk.)

Kelemen Krizosztom főapát nehéz időkben került a Magyar Bencés Kongregáció élére. Törékeny fizikuma és lelkialkata mellett nem volt meg az a bizonyossága sem, hogy a rendtársak kiálltak mellette, megválasztották és támogatták őt. A túl nagy tehertől ismételten menekülni akart. Innen érthető tizenegy itt vizsgált lemondása, valamint kiutazása és emigrációs évei. Halálos ágyán még megadatott neki, hogy megtudja: a Pannonhalmi Főapátság és a Győri Rendház megmaradt. Ez nagy lelki nyugalmára szolgált. Ma már elmondhatjuk, hogy önkéntes távozása megmentette Pannonhalmát.

 

 

4 készleten

Leírás

Somorjai Ádám (1952)

Pannonhalmi bencés szerzetes, történelem–német szakos tanár, az erkölcsteológia doktora. 1980 és 1984 között a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban tanár és prefektus, 1984-től Rómában a Pápai Lateráni Egyetem erkölcsteológiai intézetében, az Alfonsiana Akadémián folytatott tanulmányokat, majd itt védte meg német nyelvű doktori értekezését 1987-ben. 1986 és 1993 között főiskolai és gimnáziumi tanárként dolgozott Pannonhalmán. 1988-tól a METEM (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség) alapító munkatársa, a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok szerkesztőbizottsági tagja. 1990-ben megalapította a bencés Könyvszolgálatot, majd alapítója és 1993 elejéig vezetője volt a Bencés Kiadónak.

1993-tól újra Rómába küldték rendi elöljárói, ahol különböző központi rendi és egyházi beosztásokban dolgozott. 1997 januárjában került a Vatikáni Államtitkárság szolgálatába. 2000 elején bekapcsolódott Mindszenty József szenttéavatási perébe. Mindszenty Józseffel kapcsolatos kötetei új irányt szabtak a Mindszenty-kutatásnak. 2002-ben az Államtitkárságon belül átkerült a Levéltárba, majd 2009-ben a Történeti Levéltárba, ahol hét esztendőt szolgált.

2017-től ismét Magyarországon él és dolgozik.

A Bencés Kiadónál megjelent könyvei:

• Ami az Emlékiratokból kimaradt. VI. Pál és Mindszenty József 1971–1975, 2008

• Civilizációról civilizációra – Hitéleti írások 1988–2021, 2022

További, kapható könyvei:

• Mindszenty Bíboros követségi levelei az Egyesült Államok elnökeihez 1956–1971, 2011

• Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, III/2. Tanulmányok és szövegközlések, 2012

• Mindszenty Bíboros az Amerikai Nagykövetségen, 2012

• Törésvonalak Mindszenty Bíboros Emlékirataiban, 2013

• Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei (1947–1950), 2014

A Napkút Kiadónál megjelent interjúkötete:

• Három pápa magyar írnoka – Somorjai Ádám bencés szerzetessel Elmer István beszélget, 2021

Kapcsolódó termékek

Népszerű termékek

7.900 Ft
Opciók Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
1.490 Ft
Opciók Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
0
    0
    Kosár tartalma
    Még üres a kosarad!Vissza a webáruházba
    Ezek is érdekelhetnek:
      Szállítás kalkulátor