Legyőzhetetlen remény I.

500 Ft

Az ima emberede Chergé, Christian(A névre kattintva további információk érhetők el a szerzőről.)Lapozzon bele!Christian de Chergé az Atlasz-hegységbeli Tibhirine trappista közösségének perjele volt, egyike azoknak a szerzeteseknek, akiket 1996. május 21-én szélsőséges iszlamisták meggyilkoltak. (A történetet Xavier Beauvois dolgozta fel Emberek és istenek című, megrendítő filmjében.) Christian de Chergé élete és feljegyzései egészen egyedülálló tapasztalatát adják annak a nehezen kibogozható kérdésnek, hogy mi fűzi a hívő keresztényeket a muszlimokhoz. Nem sokkal a terrorcselekmény előtt, 1996 márciusában ezt írta: „Jobban szeretem az algériaiakat annál, hogysem azt kívánnám nekik, hogy közülük akár csak egy is Káinjává váljon testvérének. Mindazonáltal már most az Atya irgalmára bízom azt, aki szabadságával visszaélve gyilkossá válik. S ha én leszek az, akivel végezni fog, már most szeretném elmondani: nem tudta, mit cselekszik, s ezért minden enyhítő körülmény mellette szól.” Az itt szereplő szövegeket Bruno Chenu, a La Croix című napilap főszerkesztője gyűjtötte egybe.

Leírás

de Chergé, Christian (1937–1996)

1937-ben született Colmarban. Gyermekkorában több évet töltött Algériában, ahol édesapja katonaként szolgált. 1956-ban belépett a párizsi Séminaire des Carmes-ba. 1959-ben katonaként tért vissza Algériába, ahol egy helyi muszlim lakos megmentette az életét. Ez az élmény meghatározta egész későbbi életét. 1964-ben szentelték pappá Párizsban, de elhatározta, hogy visszatér Algériába. Elkezdett arab nyelvet és kultúrát tanulni, és belépett az algériai Thibirine trappista monostorába, amelynek 1984-ben perjelévé választották. Fontos volt számára a keresztények és muszlimok között párbeszéd. 1979-ben megalapította a Ribât-el-Salâm (a Béke köteléke) nevű csoportot, amelynek célkitűzése a keresztény és muszlim vallás és kultúra kölcsönös megismerése volt.

1996. május 21-én hat szerzetestársával együtt szélsőséges iszlamisták meggyilkolták. 2018-ban másik 18 algériai vértanúval együtt boldoggá avatták.

A Bencés Kiadónál megjelent könyvei:

• Legyőzhetetlen remény. Az ima embere, 2011

• Legyőzhetetlen remény. A párbeszéd embere, 2012

Könyvei:

Dieu pour Tout Jour: Chapîtres de Père Christian de Chergé à la Communauté de Tibhirine (1985–1996); 2006

L’Autre que Nous Attendons: Homélies de Père Christian de Chergé (1970–1996); 2009

L’Invincible Espérance, 2010

Lettres à Un Ami Fraternel, 2015

Kapcsolódó termékek

Népszerű termékek

0
    0
    Kosár tartalma
    Még üres a kosarad!Vissza a webáruházba
      Szállítás kalkulátor